Odrobina László helyettes államtitkár.

Két szakképesítést lehetne ingyen szerezni

A jelenlegi egy helyett a jövőben két szakképesítést lehetne ingyen megszerezni a kormány parlament előtt lévő törvényjavaslata szerint – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Odrobina László helyettes államtitkárt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy már a parlament előtt vannak a szakképzésről szóló, valamint az azzal összefüggő törvények módosításairól szóló kormányjavaslatok. Elmondása szerint a második szakképesítést munka mellett, esti tagozaton is meg lehet majd szerezni, ha az országgyűlés elfogadja a javaslatot.

Odrobina László helyettes államtitkár arról is szólt, hogy a duális szakképzésben oktató alkalmazottaknak szeptembertől mestervizsgát kell tenniük. Egy másik módosító javaslat szerint azonban lennének kivételek: aki “nemzetközileg garantált szintű helyen dolgozik” – például Michelin-csillagos étteremben -, annak a munkahelye önmagában garanciát jelent arra, hogy megfelelő minőségben tud oktatni, ezért neki nem kellene mestervizsgát tennie – közölte Odrobina László helyettes államtitkár. (MTI)  hirek.all – orszagos.all

A Odrobina László helyettes államtitkár. bejegyzés először a IOSZIA – OKJ Képzések – OKJ Tanfolyamok jelent meg.

This entry was posted in Encsi tanfolyamok, Felnőttképzési hírek, Hírek, Induló tanfolyamok, Kedvezményes tanfolyamok, Odrobina László helyettes államtitkár.. Bookmark the permalink.